Hol volt, hol nem volt, mint tudjuk, az üveghegyeken is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac a szükséges EU-engedélyek birtokaban túr, volt egy szegeny asszony. Ennek a szegeny asszonynak hét kisfia volt. Latszott, szebbnél-szebb es daliásnál-daliásabb fiukká lesznek majd... Történt egyszer - szavamat ugyan ne felejtsem, a csalad nagy vizek partjan élt -, hogy a csalad kiment csónakázni. A fiuk ott lubickoltak a csónak korul, az anya olvasgatott es napozott az (EU-konform) csónakban. Ámde hirtelen szörnyű vihar támadt, s a csónakot egy pillanat alatt elsodorta az úszoktol. Az anyanak volt egy jól zárható táskaja, gyorsan behúzta a zippzárját es meg éppen ki tudta dobni mentőövkent! (Igaz benne volt az igazolványa es az osszes pénze, mintegy 90 euro...) A táska becsukva ideig-óraig a felszinen maradt, amíg meg nem telt lassan vízzel...... Hiába küzdött a szél ellen, a víz a partra dobta a csónakot. A fiúk pedig fuldokoltak már. Es...

Es a parton az anyuka, ahogy felszabadult a szörnyű stressz alól, az odaszaladók között elkezdett felig hangosan gondolkodni es toprengeni: Kimentsem-e őket, igen vagy nem? Jaj, Istenem, miért is kell nekem most ilyen éles döntest hoznom?

Mert ha kimentem, - nos - vajon hasznukra lesz-e, ha kimentem? Eddig is nehezen éltünk, ha kimentem őket, csak ismét etethetem a rengeteg ehes szájat... S ha betegek lesznek, az a rengeteg gyógyszer! Mibe fog az nekem kerülni??? Ha kimentem őket, megint tele lesz a ház, s alig lesz hely... Ha csak őket mentem ki, megvádolnak, hogy csak magammal törődök, pedig a világon ebben a pillanatban is rengeteg ember küszködik a halállal, veszellyel.. Még kamaszodni kezdenek es elszemtelenednek, meg velem is szembeszállnak majd!

De kar, hogy most nem adható olyan valasz vajon, hogy ki is mentem őket, meg nem is.... Külonben is, ez a vihar hamar elmúlik, s akkor majd kijönnek...

Hat így toprengett-gondolkodott az anyuka a parton.... A körülötte állók hihetetlenkedve hallgattak az anya mormolását - hiszen nekik is voltak már hasonló problémáik, s akkor gondolkodás nélkül mentették sajátjaikat (önző módon persze, ahelyett, hogy masokat mentettek volna...). Az egyik félénken az anya vallara tette a kezet s biztatni probálta:

- Segítek, asszonyom, de siessünk!
- Vigye innen a kezet, ne zavarjon toprengesemben! - kialtott föl az asszony, - meg teljesen összezavar! Zsarol!! Éppen most probálok megfelelő döntest hozni. Mert az érzelmeim ugyan azt mondjak, hogy mentsem őket - az értelmem szerint pedig nincs értelme!
- De hat nem hallja a segélykiáltásokat?
- Ne zsaroljon es ne próbáljon maga itt engem egyoldalúan befolyásolni! S vegye tudomasul, éppen ez a mostani erőszakos viselkedése az, amely miatt a "nem" felé kezdek hajlani!!!

Azt hiszem, ez az anyuka így is döntott. S szép öregkort ért meg, viszonylagos jóletben... - amíg ki nem derült, hogy a nyugdíja semmit nem ér, mert nincs aki megtermelje a pénz mögötti értéket, akik pedig ismerték, hosszasan töprengtek, hogy neki segítsenek-e öregségére vagy másoknak, mert emlékeztek toprengésére. Fiai idegen országba jutvan ugyan megmenekültek, de felnővén nem ismerték meg anyjukat - sem.

 

www.magyarsziget.hu